Frissíttette NVMe SSD kínálatát a Samsung

A Samsung bővíti NVMe SSD kínálatát, az új 970 EVO Plus széria kiemelkedő teljesítményt és akár két terabájtos kapacitást kínál. Az új szilárdtest-meghajtók a gamerek és a professzionális felhasználók számára egyaránt jelentenek mérföldkövet, segítségükkel az intenzív adatfeldolgozást igénylő műveletek is könnyedén elvégezhetők.

„A Samsung 2015-ben vezette be első NVMe SSD-it a fogyasztói piacra, azóta azon dolgozunk, hogy a technikai akadályokat áthidalva a kialakítás és a teljesítmény tekintetében is kifogástalan szilárdtest-meghajtókat kínáljunk felhasználóinknak – mondta el Dr. Mike Mang a Samsung Electronics memória üzletágának termékmarketingért felelős alelnöke. – Az új 970 EVO Plus a Samsung ötödik generációs V-NAND technológiájára épül, páratlan teljesítménye a 4K-s tartalmak szerkesztését, a 3D modellezést és szimulációt, valamint az intenzív gaming élményt is támogatja.”  

A vállalat legfejlettebb V-NAND technológiájára optimalizált firmware-nek köszönhetően a 970 EVO Plus jelentős teljesítménynövekedést ér el. Elődjéhez, a 970 EVO-hoz képest az írási sebesség akár 57 százalékkal is növekedhet, valamint az energiahatékonyság területén is jobb eredményeket mutat. Az új meghajtó szekvenciális olvasási és írási sebessége elérheti a 3 500, illetve 3 300 MB/s-ot. A véletlenszerű sebesség értéke 620 000 IOPS az olvasási- és 560 000 IOPS az írási műveletek esetében.

A felhasználók könnyedén fejleszthetik tovább eszközeiket a 970 EVO Plusszal, hiszen az M.2 formátumú SSD-k a legtöbb modern számítógépben megtalálható PCIe Gen3 x4 felülettel kompatibilisek. A 970 EVO Plus ötéves vagy 1 200 TBW-ig (Terabytes Written – maximális írási terhelhetőség) terjedő jótállással kapható. 

A 970 EVO Plus 250GB-os, 500GB-os és 1 terabájtos verziója már világszerte megvásárolható, a 2 terabájtos változat pedig áprilisban érkezik. A 970 EVO Plus 250 GB Magyarországon 29 990 forintos ajánlott fogyasztói ártól érhető el. További információ a termékekről és a jótállás részleteiről a samsung.com/SSD és a samsungssd.com oldalon található. 

Főbb jellemzők és műszaki adatok

Kategória 970 EVO Plus 970 EVO
Felület PCIe Gen 3.0 x4, NVMe 1.3 PCIe Gen 3.0 x4, NVMe 1.3
Formátum M.2 (2280) M.2 (2280)
Memória tárhely Samsung 9x-rétegű V-NAND 3-bit MLC Samsung 64-rétegű V-NAND 3-bit MLC
Kontroller Samsung Phoenix Kontroller Samsung Phoenix Kontroller
DRAM 2GB LPDDR4 DRAM (2TB)

1GB LPDDR4 DRAM (1TB)

512MB LPDDR4 DRAM (250/500GB)

2GB LPDDR4 DRAM (2TB)

1GB LPDDR4 DRAM (1TB) 

512MB LPDDR4 DRAM (250/500GB)

Kapacitás 2TB, 1TB, 500GB, 250GB 2TB, 1TB, 500GB, 250GB
Szekvenciális olvasási/írási sebesség 3,500/3,300 MB/s-ig 3,500/2,500 MB/s-ig
Véletlenszerű olvasási/írási sebesség 

(QD32)

Max. 620,000/560,000 IOPS Max. 500,000/480,000 IOPS
Szoftver Samsung Magician szoftver Samsung Magician szoftver
Adattitkosítás Class 0 (AES 256), TCG/Opal v2.0, MS eDrive (IEEE1667) Class 0 (AES 256), TCG/Opal v2.0, MS eDrive (IEEE1667)
Teljes írási terhelhetőség (TBW) 1,200TB (2TB)

600TB (1TB)

300TB (500GB)

150TB (250GB)

1,200TB (2TB)

600TB (1TB)

300TB (500GB)

150TB (250GB)

Jótállás ötéves limitált jótállás ötéves limitált jótállás

További hasznos és érdekes cikkek a PixelDesigners Magazine digitális magazinban!

Magyarország első és egyetlen ingyenes kreatív digitális magazinja iPadre, nem csak a kreatív szakmákban dolgozók számára!

PixelDesigners Magazine

PDMtube VIDEÓK

Szerző: |2019-02-12T12:17:33+00:002019.02.12.|Rovat: Hírek|Címkék: , , , |