Szaporodnak az androidos kártevők

Ebben az évben az új androidos kártevők száma eléri a 3,5 milliót. Mivel az Android a legelterjedtebb mobil operációs rendszer, a vírusok az okostelefonok háromnegyed részét veszélyeztetik.

A G DATA rendszeresen publikálja, hogyan alakul az Android platform fenyegetettsége. A vírusirtócég legfrissebb adatai szerint 2017 harmadik negyedévében 17 százalékkal növekedett a Google mobil operációs rendszerére készített kártevők száma, a szakemberek három hónap alatt több mint 810 ezer új kártékony kódot azonosítottak.

A júniustól szeptemberig tartó időszak során ez naponta átlagosan 8815 új kártevőt jelent, amely önmagában is jelzi, hogy az Android operációs rendszert nyugodtan tekinthetjük az „okostelefonok Windowsának”. Ez a jelző pedig nem a szoftver minőségének köszönhető, sokkal inkább annak, hogy a bűnözők mindkét esetben a legelterjedtebb platformra készítik a kártevőket.

A G DATA előrejelzése szerint az ebben az évben megjelenő új androidos kártevők száma december végére eléri majd a 3,5 milliót, ami éves szinten 7 százalékos növekedést jelent. Mindez a hazai felhasználókat is érinti. Ahogyan szerte a világon, Magyarországon is az Android a legnépszerűbb: az okoskészülékek 79,05 százalékán fut, míg az iOS 12,2 százalékkal a második (forrás: Statcounter).

A német cég ezért arra hívja fel a figyelmet, hogy az androidos okostelefonokra feltétlenül telepítsünk vírusirtó szoftvert. A G DATA más neves gyártókhoz hasonlóan ingyenesen biztosítja saját megoldását, amely a független AV-TEST laboratórium legutóbbi összehasonlító tesztjén maximális pontszámot kapott.

További hasznos és érdekes cikkek a PixelDesigners Magazine digitális magazinban!

Magyarország első és egyetlen ingyenes kreatív digitális magazinja iPadre, nem csak a kreatív szakmákban dolgozók számára!

PixelDesigners Magazine

PDMtube VIDEÓK

Szerző: | 2017-11-21T11:35:16+00:00 2017.11.21.|Rovat: Hírek|